Bejegyzések

A felkelő nap országa avagy Japán európai szemmel

Kép
Ezt a cikket én írtam körülbelül 1 éve az iskolaújságunkba (akkor még gimisként). Egy kis élménybeszámoló Japánról, viszont lehet, h egy-két dolog elsőre kicsit furcsának tűnő módon van megfogalmazva benne, de ennek az az oka, h egy alapvetően semleges közönség számára készült, hiszen mégiscsak egy suliújságban jelent meg. Azért remélem így is mindenkinek tetszeni fog. ^^  2016 őszén alkalmam nyílt két hetet Japánban tölteni bármilyen idegenvezető vagy egyéb szervezett segítség nélkül, csak a nővéremmel (Suoval). Rengeteg meghökkentő, lenyűgöző dolgot láttunk, tapasztaltunk, és az, hogy mindent önállóan kellett intéznünk, csak még inkább emelte utazásunk kalandérzetét. Éppen ezért oldalakon keresztül tudnék mesélni, de úgy gondoltam, nincs értelme hosszadalmas élménybeszámolót írni minden napunkról, így inkább kiválasztottam néhány népszerű pletykát Japánnal kapcsolatban, aminek az igazságtartalmára én is nagyon kíváncsi voltam, és leírom, ezekkel kapcsolatban én mivel s...

Yuzuru Hanyu - a műkorcsolya egyedüli királya

Kép
Egyik nap ráakadtam egy nagyon jól összevágott videóra Yuzuról, az egyértelműen legjobbnak tartott férfi műkorcsolyázóról. Azoknak, akik számára ismeretlen a neve, néhány eredményét felsorolnám: kétszeres világbajnok (2014, 2017), kétszeres világbajnok ezüstérmes (2015, 2016), négyszer egymás után nyert grand prix döntőt (2013, 2014, 2015, 2016, és 2017-ben, valamint 2018-ban visszalépett sérülés miatt, tehát a döntőben el sem indult), kétszeres olimpiai bajnok (2014, 2018) és 16-szor döntött világrekordot, legtöbbször saját rekordjait múlta fölül, most is ő tartja a rekordot minden kategóriában. Egyébként egy nagyon áldozatkész, érzékeny valaki, de azért sokszor olyan, mint egy igazi primadonna. :D Elképesztő a jégen, és annak ellenére, hogy rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül (például 2014-ben a Cup of China-n összeütközött egy kínai műkorcsolyázóval, és fej, áll, hasi, comb és térdsérülést szenvedett, de ennek ellenére végigkorcsolyázta a kűrjét, ezzel megszerezve az ezüstérme...

BlackBerry - Chapter 1

“But why Dresden?” whined Lori while he was constantly fiddling with the keys of their car. “Because I’ve always wanted to visit it. It’s a beautiful city with an interesting history. We can’t always choose our destinations based on how delicious the food is there.” answered Ben calmly for the nth time. Maybe Lori loved his stomach the most and only wanted to do things he fully enjoyed, but right now Ben could not care less. They were friends since kindergarten, and Ben knew he did not need to take him seriously. It was kind of funny that the Italian was never interested in anything related to history, since he was born in a well-respected family which played important part in it. But, of course, it was in the past and now the eldest son was travelling, visiting places with a Swiss man who happened to be his best friend. Five years ago Ben came up with the idea of travelling. He wanted to see everything himself and Lori had nothing against going with him but sometimes - like ...

P!nk visszatért

Kép
És valóban! Nemrég megjelent az új albuma (októberben...) és már egy ideje szoktam hallgatni, mert hát mégiscsak Pínk. Nagyon lenyugodott, mióta megszülettek a gyermekei. Ez a zenéjében is hallható, a számai is sokkal nyugisabbak lettek, nem olyan mint pl. a So what? . Szóval most hoztam egy számot, ami nekem nagyon tetszik. (Igazából azért nem hozok most többet, hogy máskorra is maradjon, mert P!nk számai végesek, haha xD) (Amúgy kicsit fura, hogy értem nagyjából a szövegeit, mert amikor ilyen hatalmas P!nk fan voltam, még nem tudtam angolul kb. semennyire. Mondjuk ha zenét hallgatok, nem is figyelem a szöveget, csak ha épp olyanom van, inkább a dallamot szeretem, és az az, ami nekem jó.) ÉLJ SZÍNESEN (mint mi) Peace d’_’b

Kőbe Vésetlen Gondolatok

Kép
A húgomnak most volt a 18.-ik szülinapja, és a tortáján elfújta a gyertyákat úgy, hogy nem kívánt. Mondta, hogy akkor ő most meggyújtja őket újra, és kívánni fog. Erre apu mondta: -Tökmindegy, hogy azután vagy azelőtt kívánsz, hogy elfújtad a gyertyákat, mert sehogy sem használ.   ÉLJ SZÍNESEN (mint mi)  Peace d'_'b

Kelet: drogos delíriumba menekülő mellékszereplő

Kép
Ritkán tetszik meg egy klip úgy igazán, de valahogy ez a Sunmi szám ilyen lett. Tény, hogy ha maga a dal nem fog meg, akkor tuti, hogy nem olvastam volna el a szövegét, és a klipet se néztem volna meg, de valahogy miután ezeket mind megtettem, egy elég szép egységet adott ki nekem a Heroine. Tényleg mindenkinek ajánlom, hogy egyszer fussa át a szöveget is, bár anélkül is teljesen élvezhető a szám, de azért úgy az igazi. Tetszettek a színek, a vágások, a hátterek és a ruhák is, nem azt az átlagos odavetünk valamint, aztán úgyis népszerű lesz, ha elég csilli-villi hatást kelti. Nem állítom, hogy ez az évszázad remekműve, de nekem eléggé a szívemhez nőtt (az egyetlen igazi problémám vele, hogy az énekesnő betegesen vékony). ÉLJ SZÍNESEN!! Kiyonori :0)

AMV - avagy az anime-mániám egyik maradványa

Kép
Ez a blog tükrözi talán a legjobban, hogy én mennyire is rajongtam az animékért. Így visszagondolva egy elég szép időszaka volt az életemnek, amikor halomra néztem ezeket a csodákat. A mai napig úgy gondolom, hogy bár sok közöttük a szenny, ezek is ugyanolyan értékű sorozatok, mint a nálunk menő, nyugati darabok, és vannak olyanok, amik elképesztően átgondoltak vagy lenyűgöző grafikával rendelkeznek, és az animék igenis képesek fontos értékeket képviselni. Persze ezalatt nem azt értem, hogy mindegyik mély vagy gyönyörű, csak hogy még mindig látom bennük azt, ami annak idején azt a szintű rajongásomat előidézte, aminek a nyomait ma is őrzi Az Élet Minden Színe. Időről időre még leülök megnézni egy-két filmet vagy kiválasztok egy-egy igazán ígéretesnek tűnő sorozatot, de ez mára már elég ritka nálam, és most nem csupán az animékre gondolok, hanem bármilyen mozgóképes műalkotásra. Egyszerűen szívesebben olvasok, vagy játszom. Az viszont tagadhatatlan, hogy az animék hatásai még  ...