1/2 Love!
Ma egy olyan mangáról fogok írni, amit dobtam (bár később a hosszabb részeket átlapozva befejeztem), és őszintén szólva, most még nagyobb baromságnak tűnik, mint amikor elkezdtem....
A főszereplőnk Ochiai Akari, egy átlagos középiskolás leányzó. Kifejezetten csendes és szégyenlős, csakhogy van egy "különleges tehetsége", első látásra megtanulja a koreográfiákat, és énekelni is tud, de persze mindezt titokban, csak a húgának mutatja meg. Bal(?)szerencséjére egyik nap két fiú is meglátja az előadását, és azt tanácsolják neki, hogy kamatoztassa a tehetségét énekesként, azonban Akari túl félős hozzá. Nem sokkal ezután, főszereplőnk legjobb barátnője jóvoltából elmehet kedvenc idol párosának, a Flowernek a koncertjére, ahol kiderül, hogy az új tag megsérült, viszont Nyu, az egyik lány meglátja Akari-t és felkéri 3. tagnak ideiglenesen, mert állítása szerint márpedig Akari tud táncolni. Minden tökéletesen sikerül, főszereplőnk ragyog a színpadon és mindenki el van ragadtatva a tehetségétől, amikor azonban Akari az előadás után el akar menni zuhanyozni, két fiút talál a női zuhanyzóban, történetesen azt a kettőt, akikkel korábban már találkozott. Kiderül, hogy a Flower két hiper cuki lány tagja, Nyu és Kaoru, igazából fiúk...
Az egy általános hülyeség, hogy iszonyat giccsesre és idegesítően cukira vannak megcsinálva ezek a mangák, de az 1/2 Love! még egy borzalmasan rossz, idióta, bugyuta sztorival is rendelkezik mellé. Komolyan, bárki el tudja képzelni, hogy egy befutott popsztár párosról, akik mindig nagyon aranyosak, és rövid szoknyácskákban ugrálva állnak színpadra, kiderül hogy igazából férfiak?? Nekem ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, ugyanis tudom, hogy van olyan, hogy egy fiúnak/férfinak annyira szép az arca, hogy akár nőnek is el lehet adni, de ez általában csak addig működik, amíg meg nem szólalnak az illetők, vagy el nem kezdenek mozogni... És akkor azt még ne is említettem, hogy ezek az arcok heterok, legalábbis a manga szerint. A történet utána tökékéletesen sablonos, és semmilyen fordulat nem található benne.
Szóval azt se tudom, hogy miért kezdtem el, gyanítom, hogy valami könnyebb darabra vágytam, de akkor már inkább nézek valami szar koreai szappanoperát. Tényleg úgy érzem ilyenkor, hogy ha ilyenekre is van kereset, akkor nem csoda, hogy ellaposodott az a bizonyos anime/mangaipar, ugyanis ez egy elég gyászos példa rá, hogy japánban mindent el lehet adni, sőt, mivel én ezt még magyarul kezdtem el olvasni, ezek szerint a világ többi részén is értékelik az ilyesmit... Lehet, hogy velem van a baj, mert túlságosan érdekel a minőség, de gyanítom, hogy nem.
Értékelés: nincs, mert szívem szerint valahol nagyon lent lenne a pontszáma, de nem értékelek, olyat, amit nem láttam/olvastam végig, mert az igazságtalan lenne.
ÉLJ SZÍNESE!!
Kiyonori :0)




Megjegyzések
Megjegyzés küldése