Dareka no Manazashi



Én személy szerint nagyon vártam már ezt a kis rövidfilmet, és aztán amikor az AA lefordította, nagy lelkesedéssel kezdtem bele... Aztán meglepődve vettem észre, hogy összesen 7 PERC hosszú ez a "mozifilm". Persze ettől függetlenül úgy voltam vele, hogy lehet ez jó is. És az lett. Igaz, a története nem maradt meg bennem annyira, és nem is érzem úgy, hogy ez lett Shinkai Makoto legjobb műve, de a hangulata megfogott és még most eszembe jutnak azok a szomorkás jelenetek, amikor összetalálkozom ennek a filmnek a címével.


A történet középpontjában Okamura Aya áll, az ő életét láthatjuk egy rövid összefoglalásban. Inkább az érzéseit próbálták bemutatni a készítők, mintsem a konkrét történéseket. Aya lassanként felnőtt és eközben sokszor volt szomorú és magányos. Ahogy önálló nő lett belőle, többé már nem függött a szüleitől, el is távolodott tőlük, azonban egy szülő és gyerek közötti kapcsot ennyi nem szakíthat el, így Ayanak is rá kell ébrednie, hiába felnőtt, még mindig szüksége van az apjára, és hogy bármi történik, szeretni fogják egymást.


Rövid, de megható film szemet gyönyörködtető grafikával. Shinkai Makoto mindent kihozott, amit lehetett, ebből a filmből, és egyértelműen érdemes mindenkinek rászánnia azt a 7 percet az életéből, garantáltan nem fogja megbánni. :)
Értékelés: 8
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)

Megjegyzések