Habaek-eui Shinbu

Sokan gondolják, hogy ha jó mangákról van szó, akkor mindenképpen Japánra kell gondolni, ugyanis ott készül az összes színvonalas, kidolgozott darab. Azonban ez egy nagy tévedés, amire a legnagyobb bizonyíték a Shin Angyo Onshi (Árnybíró), amely véleményem szerint a DN-tal kezdve, rengeteg mangaóriást utasított maga mögé, sőt elég nagy siker övezte ahhoz, hogy eljusson hozzánk is. Persze nem ez az egyetlen manhwa, ami versenyre kelhet a japán mangákkal, ugyanis rögtön itt van a kritikám tárgya, a Habaek-eui Shinbu. Igaz, ez nem rendelkezik zseniális történet vezetéssel, vagy jól felépített szerkezettel, azonban a rajzolása messze felülmúl rengeteg túlértékelt japán shoujot, mint például a Dengeki Daisyt.

A történet középpontjában Soa áll, akit egy kis eső reményében feláldoznak a Vízistennek. A lány természetesen elkönyvelte már halálát, azonban hirtelen egy gyönyörű helyen, Sugukban ébred, ahol bemutatják a Vízistennek, Habeknek, aki történetesen egy kisfiú. Mielőtt bárki rosszra gondol, leszögezem, hogy ez nem egy pedofil szerelem lesz, ugyanis Habeket átok sújtotta még a történet kezdete előtt, így csak éjszaka veheti föl felnőtt alakját, erről azonban Soa mit sem tud, így amikor egy idegen férfi bemászik a szobájába, ő sokkolódva kérdezi meg a nevét, mire a lobbanékony és kevéssé átgondolt Vízisten Muinak, Habek kuzinjának nevezi magát. Innentől kezdve pedig amellett, hogy Soa nem tudja magának bebizonyítani, hogy a két ember ugyanaz a személy, belecsöppen az istenek ügyes-bajos dolgaiba, miközben Nakbin, Habek rég halott felesége még mindig baljós árnyékot vet a kapcsolatukra.

A lassú folyású történet néhol könnyen unalmassá válna, azonban a rengeteg mitológiai elem miatt, állandóan figyelni kell, hiszen ha valaki nem a koreai mitológia szakértője, az könnyen elvesztheti  a fonalat. Aki sok shoujot olvasott már, az tudja, hogy gyakran rémesen vontatottak és erőltetettek a műfaj képviselői, ez azonban meglepő módon nem jellemzi a Habaek-eui Shinbut, és ez talán Soa, valamint a Habek karakterének köszönhető, ugyanis kivételesen a női főszereplő talpraesett, bátor, kitartó, és nem azzal van állandóan elfoglalva, hogy hogyan lehetne még cukibb, illetve hogyan csábíthatná el az álompasi Muit, Habek pedig gyakran viselkedik úgy, mintha tényleg 6 éves lenne, ugyanis amellett, hogy naiv és jóindulatú, rémesen mogorva és gyakran pukkancs tud lenni. Mui nekem kicsit túlságosan is hős szerelmes, bár amikor a személyisége kerül előtérbe, akkor természetesen ugyanúgy viselkedik, mint nappal, gyerek formában, és ez azért egy felnőtt férfitól különösen jó.

A mellékszereplők is szerves részeit képezik a műnek, az intrikákat szövő udvari orvostól kezdve, a féltékeny istennőn keresztül Habek anyjáig mindenki valahogyan bele akar szólni a Vízisten döntéseibe, sorsába, néha már az az ember érzése, hogy minek enged be ennyi idiótát Sugukba. A legfurcsább talán mégis Huje, Habek tábornoka, aki tapintatos, nyugodt, viszont gyakran úgy tűnik, hogy ő is szövögeti a saját kis tervét Mui ellen, de akkor mi is benne a furcsa?? Hogy a manga folyamán nem különösebben tisztázott oknál fogva, Habek feltétel nélkül bízik benne, és ő feltétel nélkül, mindig a Vízisten mellett áll, és tényleg hűséges, bár néha csak szomorúan néznek ki a fejükből, miközben egymás mellett állva a tájat szemlélik.

Nem véletlenül hagytam a rajzolás témáját a végére, ugyanis nem tudok rá mást mondani, mint hogy kifogástalan. Sok híres mangakát megszégyenítő módon kidolgozott képeket láthatunk a Habaek-eui Shinbuban. Gyakran igaz, hogy az igazán jó történettel rendelkező mangák nincsenek tökéletesen megrajzolva, azonban most így 130 mű elolvasása után bizton állíthatom, hogy azok a shoujok, amiknek a története teljesen sablonos, és a szerzőjük csak a látványra alapoz, azok is messze alulmaradnak minőségben. A tájképek meghökkentően kidolgozottak, a mindenhol felbukkanó virágok szintén lenyűgözőek, az emberek, arcok és ruhák pedig gyönyörűek. Összesen 2 olyan olyan mangát tudnék mondani, ami hasonlóan szép, az egyik a Kuroshitsuji, a másik pedig a D.Gray-man (bár annak is inkább a későbbi kötetei). Szóval azt kell mondjam, hogy a történet hiányosságait kárpótolja a kivitelezés, és a tartalom sem olyan szegényes, hiszen a rengeteg mitológiai elem miatt, érezhetjük, hogy a szerző igenis utánajárt a dolgoknak, és nem a hasára ütött, és firkantott valamit, ahogy azt sok shoujonál feltételezhetjük.

Összességében tehát egy, a saját műfajában kifejezetten érdekes manhwa a Habaek-eui Shinbu, és bár az igaz, hogy a története önmagában nem tudta volna sikerre vinni, azonban a gyönyörű rajzolása mindenképpen kiemeli a tömegből. Ha pedig ajánlanom kéne, akkor a műfaj kedvelőinek, valamint az ilyen stílusú rajzolóknak is érdemes belenézni, ugyanis Suo például kifejezetten unja a történetet, azonban még mindig találok a köteteimben fehér cetliket, amikről, tudom hogy ő hagyta benne jelzésképpen, hogy mit kell még megtanulnia lerajzolni.

Értékelés: 8.5

ÉLJ SZÍNESEN!!

Kiyonori :0)