Totally Spies
A született kémek. A Totally Spies három gimnazista lányról szól, akik nem mellesleg kémek is egyben. A három barátnő a Beverly Hills-i gimibe járnak, és nagyon különbözőek. Sam okos, sokat tanul és mindig nagyon alapos, míg Clover-től távol állnak ezek a tudományos dolgok, bálkirálynő kinézetével pedig mást sem csinál, mint fiúkat hajkurászik, Alex pedig a legfiatalabb tagként mindig energikus, de kissé esetlen is egyben. A WOOHP-nak dolgoznak, ahol Jerry, a sajátos humorral megáldott főnökük különböző feladatokat ad ki nekik, olyanokat, amiket csak ők, a különleges tehetségek tudnak elvégezni. Ehhez kütyüket is kapnak persze, és azonnal indulniuk is kell, függetlenül attól, hogy hogy fogják ezt megmagyarázni a tanáraiknak vagy a barátaiknak.
Röviden ez a történet, erre épül az egész sorozat. Ezt is a Fox Kids kezdte el adni 2001-ben, azóta viszont volt a Jetix-en, az m2-n, a TV2-n és most a Nickelodeon sugározza. A Totally Spies-t együtt néztük mindig hárman, mert hárman voltunk lányak, anyu meg addig Öcsivel foglalkozhatott, mert ő még nagyon pici volt. Én voltam Sam, Suo Alex, Jam pedig Clover és emlékszem hogy mennyire vártuk a Jetix-en az új részeket. ^.^ Most miközben ezen gondolkodtam, beugrott, hogy kicsit több mint egy éve, Suo elment anyuval vásárolni, és rettentő boldogan jött haza. Kiderült hogy vett Berry-nek 3 DVD-nyi Totally Spies-t, amihez persze akkor még túl kicsi volt Berry, de például szilveszterkor már hangosan drukkolt a TV-nek, hogy nehogy megsérüljenek a lányok... Szóval ez is egy örökzöld, mert 13 év különbség van Berry és Suo között, mégis mind a ketten rajongói. :)Kiyonori :0)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése