Frakk, a macskák réme


Ki nem ismeri Frakkot?? Mert annak valami nagy maradt ki a gyerekkorából. Szerencsére bármikor van lehetőség, szóval ismerd meg Frakkot, mert a gyerekeknek szóló vicces jeleneteken kívül olyan humort is találsz benne, amit a kicsik nem értenek különösebben, de pont emiatt a felnőttek, szülők sem unatkoznak. :)
Frakk egy vizsla, aki nem szívleli túlzottan a macskákat, így, amikor Irma nénihez és Károly bácsihoz költözik, rögtön el is kezdi nevelni Lukréciát és Szerénkét, a két elkényeztetett cicát, akik egész nap csak lustálkodnának. Irma néni macska párti, és mindent megad a cicusoknak, ráadásul az a tipikus, kedves, öreg néni, aki mindig elnéző. Ezt persze ellensúlyozza a férfi oldal, ugyanis Frakk semmit sem szeret jobban, mint a macskákat megugatni, és Károly bácsi sem az a toleráns típus, főleg akkor nem, amikor a macskák az ő kedvenc karosszékét foglalják el. Ennek megfelelően minden részben láthatunk egy-egy kalandot a házi állatok és a gazdik között, az viszont változó, hogy kigyőz, mert az olyan unalmas lenne, ha Frakk nem ragadna fönt néha a padláson, vagy ha nem kéne Szerénkének és Lukréciának a szekrény tetején töltenie egy-egy napot, esetleg ha elmaradna a nyávogó koncert éjszaka a tetőn.. ^.^


A Frakk, a macskák réme, tehát egy régi magyar sorozat, ami 1971-ben kezdődött (szóval idősebb a szüleimnél), és egy kis család (ebbe a szóba beleértem az állatokat is) mindennapjait mutatja be, és a nézése közben megtelik a szemünk könnyel a sok nevetés végett. Így hát mindenkinek ajánlom, és szerintem nem lehet felnőni anélkül, hogy megismerkednél Frakk-kal, Szerénkével, Lukréciával, Károly bácsival és Irma nénivel.


ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)

Megjegyzések