Haibane Renmei
Mindenkinek vannak rémálmai, például beszorul vhova, vagy meghal egy szerette, de aztán felébredünk, és visszatérünk a saját életünkhöz. Rakka álmában zuhan, egyre lejjebb és lejjebb. A becsapódás előtt azonban ő is fölriad álmából, csakhogy nem a saját életében találja magát. Nincsenek emlékei, és sok szürke szárnyú, glóriával rendelkező ember között találja magát. Ezek a jóindulatú teremtmények Haibane-nak nevezik maguka. Rakka megtudja tőlük, h egy burokból született, és szárnyai kinövése után neki is adnak egy glóriát, majd pedig bemutatják neki a haibane-k mindennapi életét. Munka vállalás, gyerek vigyázás, rendrakás. Ezek mind átlagos feladatok, melyeket ezeknek a furcsa teremtményeknek is a mindennapjaihoz tartozik. A lány hamar összebarátkozik újdonsült társaival, és beilleszkedik ebbe a másik világba.
Azonban ez az élet csak átmeneti. A várost, ahol Rakka is él, egy fal veszi körül, és emiatt a külvilágot senki sem ismeri. Vannak kíváncsi emberek, de ha egyszer kilépnének a kapun, többet nem térhetnének vissza. A haibane-k a falat még meg se érinthetik a kirepülésig, amikor is elhagyják a települést. Ez mindig azután történik, h új "születik" közéjük, így hát törvényszerű h Rakka érkezésével vkinek távoznia kell. Ez azonban hirtelen meglepetésként ér mindenkit, ugyanis már elfelejtették ezt a szabályt, hiszen rég volt már a legutóbbi ilyen eset, Rakkát pedig nagyon megrázzák a történtek....
Fenomenális, minden idők legjobb animéje, lenyűgöző stb. Ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illetik ezt az animét a legtöbb helyen, én azonban ezzel nem értek egyet. Az alapötlettel nincs baj. Az is tetszett, h a haibane-k a burokban látott álmukról kapjuk a nevüket (Rakka - zuhanás). Azonban a világ nincs megfelelően kifejtve, a legtöbb kérdésre nem kapunk választ. Ilyen a haibane-k léte, a fal és még rengeteg rengeteg dolog. Ezenkívül sok esetben teljesen igazságtalan a felállás, például az rendben h a haibane-k ha készek rá, akkor kirepülnek, azonban mi van az emberekkel?? Ők semmit sem tehetnek, az a sorsuk h egy falon belül éljenek... De tegyük fel, h ezt lenyelem, sok elvont sorozatot láttam már, szóval nem is itt vannak a legnagyobb gondok, hanem a történetben.
A sorozat első fele unalmas. Nem történik semmi, és az rendben, h aranyosak, meg kedvesek a szereplők, de semmit nem halad a cselekmény. Az első néhány részre még legyint az ember, de nagyon hamar meglehet unni a szürke szárnyúak életét bemutató epizódokat. Aztán eljön egy fordulópont, amikor is Rakka teljesen kétségbeesik, ezek a részek annyira nem rosszak, mert azzal zárulnak, h a főszereplőnk összekapja magát, és végre egy ténylegesen szerethető, jó karakter lesz belőle, és már azt lehet hinni, h innentől kezdve Rakka helyre tesz néhány dolgot. De nem. Ezután ugyanis új szereplő kerül a középpontba, pont az, aki már az elején is idegesített engem és Suo-t is... Innentől kezdve pedig az ő drámájává változik a sorozat.
A grafika nem kiemelkedő vagy lenyűgöző, bár én szeretem az ilyen egyszerűbb karakterdesign-kat. Reki (az egyik haibane) ruhái viszont borzalmasak voltak, úgy nézett ki mint egy öreg néni.-.- A karakterekkel egyébként nem volt nagy gond (kivéve Reki-t), a fordulópont viszont egy teljes mértékben túldramatizált eseményben gyökerezik, ugyanis Rakka egy olyan szürke szárnyú elvesztése miatt akad ki, akit alig ismert... De ez a legkisebb probléma a sorozattal. A zene semmi különös, hangulatos, képileg az opening nem nagy szám, az ending pedig egy kidolgozott vmi. Összességében tehát egy unalmas, néhol idegesítő sorozatot kaptunk, amely egy olyan világban játszódik, melyet annak gondolsz aminek akarsz (Suo szerint purgatórium, sztem egy átmeneti hely, ahol felkészülnek a haibane-k arra, h új esélyt kapjanak az élettől, mert vmiért nem volt igazságos a haláluk).
Értékelés: 5.3
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)





Megjegyzések
Megjegyzés küldése