Shin Angyo Onshi



A 17 kötetes Árnybíró magyarul is megjelent a Mangafan kiadó jóvoltából, sőt még a Guiden-t is kiadták hozzá. Én sokáig nem mertem belekezdeni, mert elriasztott a hiányos ruházatban lévő lány, aki elég sok kötet elején szerepel. Aztán amikor már nagyon kezdtem kifogyni a magyar olvasmányokból (mert ugye órán nem tudok netről olvasni, és elég sok unalmas órám volt) végül elszántam magam és belekezdtem a sorozatba, és nagyon-nagyon tetszett. Igaz, nem gyerekmese, és néhány emberke ruházata is érdekes volt, de nagyon hamar elfelejtettem ezen gondolkodni...


Keleten teljes káosz uralkodik. Jushin, a hatalmas birodalom, ami összefogta a területeket darabokra hullott, császára halott. Mindenhol zsarnok helytartók, banditák, démonok uralkodnak, és bármit megtehetnek, hiszen a császár emberei, az árnybírók többé nem bírnak hatalommal. A mahai pecsétek, melyekkel az uralkodó erőit segítségül hívhatták a különleges igazságosztók, többé nem működnek, ugyanis Jushin eltűnésével az egységes hadsereg és varázsló osztag is eltűnt. Azonban kering egy pletyka egy magányos árnybíróról, aki a pusztát járva segítségére siet a elnyomottaknak...

Így hát mindenki várja a hős megmentőt, az önzetlen igazságtevőt, aki majd a helyére teszi a dolgokat. Csakhogy Munsu nem ilyen ember... Nincsen magasztos célja, és gyakran csak akkor segít, ha érdekei úgy kívánják. Tehát ahogy a pletykáknál általában, itt is kiderül, h egyetlen egy dolog igaz ténylegesen, ez pedig Munsu hatalma, ugyanis főszereplőnk egy három lovas mahai pecsétet birtokol, mely egy fantom sereget irányít. És ahogy az később kiderül egy Ajite nevű démont keres, aki felelős a birodalom bukásáért, vmint legjobb barátja és szerelme haláláért is.


A történet elején rövidebb sztorikkal bemutatják nekünk Munsut, vmint láthatjuk, h h szed maga mellé segítőtársakat. Sokáig csak egy-egy elejtett mondatot tudunk meg a múltról, azonban a cselekményben van egy fordulópont, amitől kezdve a múltban találjuk magunkat, és végig nézhetjük, h mi is történt valójában. A manga egyébként minél többet tár fel az előzményekből, annál komorabb lesz. A végkifejletet pedig nagyon jól fel lett vezetve és az utolsó pillanatokkal sem sikerült elrontani az összképet.  A rajzolás végig gyönyörű, legalábbis a műfajához képest lenyűgöző, és a kidolgozottság is meglepett. Musu sandoja volt az egyetlen, aki elég érdekes volt, mármint kinézetre, de mint hamarabb már említettem, elég hamar túl voltam ezen a fennakadáson...^^


Összességében nekem nagyon tetszett, mind a történet, mind a rajzolás, csak sajnos a kedvenc szereplőm csak a múltban élt (vagyis nem volt már teljesen önmaga a jelenben...). :/
Értékelés: 9
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)

Megjegyzések