Kamisama no Sonata



Most először írok bejegyzést egy Oneshotról, ami nem véletlen, hiszen ezek az egy fejezetes kis szösszenetek nem igazán szoktak kiemelkedőek lenni. A Kamisama no Sonata azon kevesek közé tartozik, amik kivételesek, mert rendesen történetük van. Én kb 30 ugyanolyan shoujot olvastam és a többség elhanyagolható, és be kell valljam, sokra nem is emlékszem, még kép alapján se...x)


Természetesen a sztoriról nem igazán tudok  írni hiszen egy mindössze 57 oldalas dologról besszélünk de azért megpróbálkozom ezzel a feladattal. A főszereplőnk Mori Shoko, aki zseniálisan tud hegedülni. Úgy gondolja, h a tehetsége ajándék Istentől, azonban sokan féltékenyek rá miatta. Ilyen például az a két iskolatársa, akik bezárják őt télen egy templomba. Shoko megijed és úgy gondolja, h most fizetnie kell az Istentől kapott tehetségéért. Lehunyja a szemét és pár pillanat múlva lebegve tér magához. Meghalt, szellem lett belőle és csak egy ember látja. Ez pedig Tachibana Kei, aki Shokohoz hasonlóan gyönyörűen tud hegedülni, és neki nincsenek barátai, ráadásul felfüggesztették, mert megütött vkit. Kei azonban mégis más, mert ő utálja a hegedűt. Shoko persze kétségbe esik, hiszen meghalt, ráadásul azóta eltelt 10 év is és soha többé nem tud hegedülni és Kei sem egy egyszerű eset...


Lehet, h ez így nem hangzik túl különlegesen, de ettől függetlenül egy megható történetről beszélhetünk. Kei és Shoko megváltoztatják egymást, és lehet h ez nem tesz mindent jóvá, de képesek lesznek küzdeni, mert már egyikük sem magányos. A rajzolás nagyon-nagyon szép bár nyilván ebben nincsenek hatalmas kihívások, de ettől függetlenül tényleg szemet gyönyörködtető. És vhol akkor is ha szellemek repkedtek, akkor is reális volt, és egy pitit több mondanivalóval rendelkezett mint a shoujo oneshot-ok nagyrésze...:)


Értékelés: 8 (Oneshotként: 10)
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)

Megjegyzések