Lay My Burden Down...
Tegnap szinte hihetetlen módon túlestem az irodalom kisérettségin is, és így elmondhatom, h idén NINCS TÖBB VIZSGÁM!!! (ez elég nagy dolog, tekintve, h 5 db volt beszúrva itt-ott az évben...). Szóval ennek örömére megnéztem az A temetésem szervezem című filmet. Tudom, furán hangozhat, h ezen kapcsolódtam ki, de korábban már olvastam róla, így nagyjából tisztában voltam azzal, h mit várjak. :)
A film egy idős bácsiról (Felix) szól, aki 40 évre elzárta magát a külvilágtól, mogorván éldegél egymagában. A környékbeliek rettegnek tőle -állítólag élve tépi szét az embereket. Egy napon Felix mégis elmegy a faluba egy egészen érdekes cél érdekében: meg szeretné szervezni saját halotti torát -úgy, h ő is részt vesz rajta... Hát igen, ez nm egy megszokott elképzelés, nm is nagyon támogatja a helyi plébános. Már épp föl is adná főszereplőnk, amikor fölkeresi egy fiú a helyi temetkezési vállalattól. Együtt belekezdenek a furcsa terv megvalósításába. Időközben természetesen fény derül sok a múltban történt eseményre, melyekkel Felixnek szembe kell néznie, h végre pontot tegyen a rengeteg szenvedés és konfliktus végére.
A film nm egy könnyű témát dolgoz föl, ennek ellenére egy csöppet sem hatásvadász. Tudom, hülyén fog hangzani, de nagyot nőtt a szememben , amikor a visszaemlékezéseknél nm volt semmiféle "flashback", csak egy öregember mesélt... Rég láttam ennyire emberi és a téma ellenére nagyon is pozitív kicsengésű filmet. Tényleg csak ajánlani tudom, mindenkinek, aki igazi embereket akar látni, a modern világ külsőségei nélkül.
Végül, de nm utolsó sorban muszáj megemlítenem a soundtracket, amit azóta is folyamatosan hallgatok. Olyan, mint a film: melankólikus, miközben mély kedvesség árad belőle. Remélem, tetszik :).
IMDb: Get Low
Kép: by cridiana
ÉLJ SZÍNESEN!!! -Suo :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése