Érdekes egy töri TZ volt!

Ma történelem TZ-t írtunk. De most nem a szokásos A és B csoportok voltak, hanem az egyik gépromboló, a másik, pedig forradalmár néven futott! És mivel más hogy ülünk, mint a többi órán, ezért ZOMBIE és én más csoport voltunk. A töri tanár kijelentette, hogy pontosan rám illik a forradalmár, majd észrevette ZOMBIE vigyorgó képét ahogy ránéz és közölte, hogy rá is illik a csoportja. Egyébként a TZ érdekes volt, mert a Napóleon meg a farancia forradalomról szóló rész vettük, és arról nem volt benne gyakorlatilag semmi, és az egész a szaros ipari forradalomról szólt ami halál unalmas, és senki sem tanulta meg rendesen. Na mindegy, délután, pedig ZOMBIEval mentünk shoppingolni aminek az lett a vége, hogy két óráig járkáltunk és összesen két pólót vettünk, mert neki nem felelt meg semmi. Végül, pedig elmentünk a KFC-be ahol elég sok csípős húst és agyon sózott krumplit ettünk, de inni valónk nem volt sok, mert ZOMBIE csak egy pohárnyit vett, és azt is csak azért mert én kértem. De mindenkinek epresen szép estét és további jó hetet kívánok!
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)

Megjegyzések