Boku dake ga Inai Machi (Erased)
Sziasztok!
A nyáron váratlan dolog történt velem: újra találtam olyan animét, ami egyszerűen annyira lekötött, hogy nem bírtam abbahagyni a nézését! Nagyon örültem, mert már kezdtem elszomorodni, hogy kinőttem az animékből, mivel valahogy egyik se volt képes annyira magával ragadni, mint amiket régebben néztem. Szerencsére az Erased bebizonyította, hogy ez koránt sincs így. :)
Az anime egy mogorva mangakáról, Fujinuma Satoruról szól, aki képes visszautazni az időben, hogy bizonyos baleseteket, katasztrófákat megakadályozzon. Az időugrást ("Revival") ugyanakkor nem ő irányítja, sőt gyakran úgy kerül vissza akaratán kívül a múltba, hogy még csak azt sem tudja, hogy milyen eseményt kell megelőznie. Mindezek mellett azonban Satoru egy teljesen átlagos, kicsit magányos életet él. A problémák akkor kezdődnek, amikor édesanyja gyilkosság áldozata lesz, amelynek fő gyanúsítottja maga Satoru. Ekkor egy Revival visszarepíti egészen 11 éves koráig, ahol esélyt kap arra, hogy megmentse édesanyját, és megváltoztassa a saját történetét is.
Nem szeretnék többet elmondani a történetről, mert az izgalmas fordulatok az anime egyik legnagyobb erénye (főleg az első felében). Az elején azt is hihetnénk, hogy egy krimi lesz belőle, hiszen egy gyilkost kell nyakon csípni, de a történet sokkal inkább koncentrál az egyes szereplőinek a személyes fejlődésére, és az ő kapcsolataiknak a dinamikájára.
Satoru 11 évesen egy kedves, introvertált gyerek, akinek bár vannak barátai, a társasági életet egy színjátékként fogja föl, amiben részt kell vennie, ha nem akar magányos lenni. A felnőtt, kissé megkeseredett Satoru ennek a kisfiúnak a testébe kerül, és szinte önmagát meghazudtoló lendülettel vág bele a küldetésébe, aminek részeként édesanyja gyilkosának első áldozatát, Hinazuki Kayot szeretné megmenteni, hogy ezzel átírja a múltat.
Kayo egy igazi különc az iskolában: rengeteget hiányzik, mindenkivel mogorva, szinte alig beszél. Satoru megpróbál összebarátkozni vele, és ahogy egyre jobban megnyílik a lány, úgy egyre durvább dolgok derülnek ki a "családjáról". A két gyerek közel kerül egymáshoz, Satoru segítőkezet nyújt Kayonak. Kettejük kapcsolata az anime egyik legbájosabb szála. A történetük emberi, a problémáik sajnos realisztikusak. Bevallom, néha rám tört a nosztalgia, és én is újra általános iskolásnak éreztem magam, ahogy néztem.
Satorunak még számos segítője akad: a talpraesett anyukája, akivel ekkor még boldogan éltek együtt, és barátai, közülük is talán a leginkább Kobayashi Kenya, aki elképesztően intelligens, és bár az időugrásra nem jön rá magától, azt nagyon gyorsan észreveszi, hogy Satorunak nagy feladata van, amiben aztán rengetet segít. Sikerült elkerülniük a készítőknek, hogy mellékszereplőknek egyszerű sablon karaktereket használjanak. Annak ellenére, hogy a mű csak 12 részes, tele van kompetens, érdekes, sokrétegű motivációkkal rendelkező emberekkel, akik önmagukban is érdekesek, de számomra a közöttük kialakuló kapcsolatok viszik a prímet.
Összességében a történet egy klasszikus időutazós animeként indul, de később ennek részleteivel nem igazán foglalkozik, nem épít fel bonyolult szerkezetet, mint pl. a Steins; Gate. Az időutazás sokkal inkább csak egy eszköz, aminek segítségével megismerhetjük a szereplők egy egész másik oldalát. Kiderül, hogy ki a jóember, és ki a pszichopata, ki a megbízható, ki a megbízhatatlan, mindenkiről lehullik a lepel. És emiatt az őszintesége és bája miatt meg is bocsátja az ember, ha vannak a történetben logikai furcsaságok, hiszen az egésznek nem ez a lényege.
Az animáció szintén az érzelmeket próbálja megjeleníteni, az egészet a hétköznapi világra kivetítve. A minőség tökéletes, a karakterdizájn pedig néha kifejezetten ötletes szerintem. A helyszínek gyönyörűen meg vannak csinálva, az álomba illő hóesés pedig tökéletesen kifejezi az anime hangulatát. A sötét árnyékok a veszélyt, a megvilágított hópelyhek a barátokat, a hideg pedig a tiszta lapot jelenti a számomra, amit Satoru és társai kapnak a sorstól. Vannak még érdekes megoldások, mint például néha az eseményeket filmszalagokon látjuk, amikből sok együtt fölfogható egyfajta memóriabankként is. Nekem külön kedvencem volt, hogy a 11. rész openingjéből a főszereplőt teljesen kiszedték. Mindenki megjelenik, ahogy az eredetiben, kivéve őt. Rám ez a cselekménynek azon pontján nagyon nagy hatással volt, de ahhoz, hogy megtudjátok, miért, nektek is meg kell néznetek ;).
Összesenjében az Erased egy lebilincselő anime, teli érdekes ötletekkel, bájos karakterekkel és remek megvalósítással. Megvannak a maga hibái, de ezek nem vonnak le az értékéből. Mindenkinek nagyon ajánlom, szerintem megér egy próbát :).
10/9
Suo
Ps: Az anime befejezése elég megosztóra sikerült, van aki szerint túl szomorú, van aki szerint idegesítő, de még olyat is hallottam, hogy valaki túl vidámnak tartotta. Nekem kicsit túl giccses volt. Neketek mi a véleményetek? :)
Az anime egy mogorva mangakáról, Fujinuma Satoruról szól, aki képes visszautazni az időben, hogy bizonyos baleseteket, katasztrófákat megakadályozzon. Az időugrást ("Revival") ugyanakkor nem ő irányítja, sőt gyakran úgy kerül vissza akaratán kívül a múltba, hogy még csak azt sem tudja, hogy milyen eseményt kell megelőznie. Mindezek mellett azonban Satoru egy teljesen átlagos, kicsit magányos életet él. A problémák akkor kezdődnek, amikor édesanyja gyilkosság áldozata lesz, amelynek fő gyanúsítottja maga Satoru. Ekkor egy Revival visszarepíti egészen 11 éves koráig, ahol esélyt kap arra, hogy megmentse édesanyját, és megváltoztassa a saját történetét is.
Nem szeretnék többet elmondani a történetről, mert az izgalmas fordulatok az anime egyik legnagyobb erénye (főleg az első felében). Az elején azt is hihetnénk, hogy egy krimi lesz belőle, hiszen egy gyilkost kell nyakon csípni, de a történet sokkal inkább koncentrál az egyes szereplőinek a személyes fejlődésére, és az ő kapcsolataiknak a dinamikájára.
Satoru 11 évesen egy kedves, introvertált gyerek, akinek bár vannak barátai, a társasági életet egy színjátékként fogja föl, amiben részt kell vennie, ha nem akar magányos lenni. A felnőtt, kissé megkeseredett Satoru ennek a kisfiúnak a testébe kerül, és szinte önmagát meghazudtoló lendülettel vág bele a küldetésébe, aminek részeként édesanyja gyilkosának első áldozatát, Hinazuki Kayot szeretné megmenteni, hogy ezzel átírja a múltat.
Kayo egy igazi különc az iskolában: rengeteget hiányzik, mindenkivel mogorva, szinte alig beszél. Satoru megpróbál összebarátkozni vele, és ahogy egyre jobban megnyílik a lány, úgy egyre durvább dolgok derülnek ki a "családjáról". A két gyerek közel kerül egymáshoz, Satoru segítőkezet nyújt Kayonak. Kettejük kapcsolata az anime egyik legbájosabb szála. A történetük emberi, a problémáik sajnos realisztikusak. Bevallom, néha rám tört a nosztalgia, és én is újra általános iskolásnak éreztem magam, ahogy néztem.
Satorunak még számos segítője akad: a talpraesett anyukája, akivel ekkor még boldogan éltek együtt, és barátai, közülük is talán a leginkább Kobayashi Kenya, aki elképesztően intelligens, és bár az időugrásra nem jön rá magától, azt nagyon gyorsan észreveszi, hogy Satorunak nagy feladata van, amiben aztán rengetet segít. Sikerült elkerülniük a készítőknek, hogy mellékszereplőknek egyszerű sablon karaktereket használjanak. Annak ellenére, hogy a mű csak 12 részes, tele van kompetens, érdekes, sokrétegű motivációkkal rendelkező emberekkel, akik önmagukban is érdekesek, de számomra a közöttük kialakuló kapcsolatok viszik a prímet.
Összességében a történet egy klasszikus időutazós animeként indul, de később ennek részleteivel nem igazán foglalkozik, nem épít fel bonyolult szerkezetet, mint pl. a Steins; Gate. Az időutazás sokkal inkább csak egy eszköz, aminek segítségével megismerhetjük a szereplők egy egész másik oldalát. Kiderül, hogy ki a jóember, és ki a pszichopata, ki a megbízható, ki a megbízhatatlan, mindenkiről lehullik a lepel. És emiatt az őszintesége és bája miatt meg is bocsátja az ember, ha vannak a történetben logikai furcsaságok, hiszen az egésznek nem ez a lényege.
Az animáció szintén az érzelmeket próbálja megjeleníteni, az egészet a hétköznapi világra kivetítve. A minőség tökéletes, a karakterdizájn pedig néha kifejezetten ötletes szerintem. A helyszínek gyönyörűen meg vannak csinálva, az álomba illő hóesés pedig tökéletesen kifejezi az anime hangulatát. A sötét árnyékok a veszélyt, a megvilágított hópelyhek a barátokat, a hideg pedig a tiszta lapot jelenti a számomra, amit Satoru és társai kapnak a sorstól. Vannak még érdekes megoldások, mint például néha az eseményeket filmszalagokon látjuk, amikből sok együtt fölfogható egyfajta memóriabankként is. Nekem külön kedvencem volt, hogy a 11. rész openingjéből a főszereplőt teljesen kiszedték. Mindenki megjelenik, ahogy az eredetiben, kivéve őt. Rám ez a cselekménynek azon pontján nagyon nagy hatással volt, de ahhoz, hogy megtudjátok, miért, nektek is meg kell néznetek ;).Összesenjében az Erased egy lebilincselő anime, teli érdekes ötletekkel, bájos karakterekkel és remek megvalósítással. Megvannak a maga hibái, de ezek nem vonnak le az értékéből. Mindenkinek nagyon ajánlom, szerintem megér egy próbát :).
10/9
Suo
Ps: Az anime befejezése elég megosztóra sikerült, van aki szerint túl szomorú, van aki szerint idegesítő, de még olyat is hallottam, hogy valaki túl vidámnak tartotta. Nekem kicsit túl giccses volt. Neketek mi a véleményetek? :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése