Zhang Li Yin

Hát emberek, volt a Keletem, amibe Zhang Li Yin-nek az új zenéjét ismerhettétek meg. Szóval megnéztem az összes videót meg mindent, és tele van SuJu-val. Van Hangeng, Shiwon, Donghae. Most az új számába meg valami kis EXO-s van. Szóval mostanság sok ilyen Zhang Li Yin-t nézek+hallgatok. És kínai, szóval még jobb. :) Most itt van pár dolog, ezek érdekesek lehetnek. Amúgy most 25 éves, 2006-ban debütált, és amikor kicsi volt az európai és amerikai zene iránt érdeklődött, amit a szülei nem szerettek. (Milyen meglepő) 3 évesen kezdett hegedülni, meg valami olyat fejlesztettek ki nála h meghallgat egy számot és utána rögtön el tudj énekelni?? Szóval ez ilyen érdekes :) Meg az volt egy szerződése valami ügynökséggel, amit a szülei fel akartak bontani, de közben a csaj átment az SM-hez, és ott volt szépségesen. Szóval tök érdekes dolgok voltak eddig az életében, érdemes megnézni mert érdekes :D És a klipjei (számai) egy kicsit szomorúak, de túlélhetők, jó hangja van, és kínai. És tök jó :)) Szóval hallgassátok ha ven kedvetek, nekem van :))

ÉLJ SZÍNESEN (mint mi)
Peace d'_'b

Megjegyzések