Regnum tábor
Vasárnap kezdődött, és a Zemplénbe mentünk vándortáborba. Vonatoztunk egy adagot, aztán sétáltunk egy adagot, majd letelepedtünk az első táborhelyünkön. Első nap szokott lenni ilyen beavatás, vagy mi. A tábor témájához kapcsolódóan valami hülyeség. Idén a Gyűrűk Ura volt a téma, szval kaptunk ilyen kis köpönyeget vagy mit, ami sztem iszonyat jól néz ki, és tényleg Gyűrűk Urás, meg volt egy gyűrű is, amit mindig a nap felelősök vittek a nyakukban. Volt lelkinap, akadályversenyes nap (abba a szövetségben voltam én is, 4-en csináltuk), fiú-lány nap, volt egy amit ketten csináltak, de akkor semmi nem volt :) szóval ilyenek voltak.
Vasárnap:
Szóval este a tábortűznél mindenkinek ki kellett vmi történetet találni, hogy hogy került ide (voltak hobbitok, törpök, tündék, volt egy ent-ünk is :)), én pl Dabris, a hobbitok híres futára voltam.
Hétfő:
Szóval hétfőn mentünk a legtöbbet, de az tényleg durva volt, és nem is mentünk végül annyit, amennyi tervezve volt. Kb 7 km-rel kevesebbet mentünk :) Szerencsére találtunk egy tök jó helyet még sötétedés előtt, és tök jó volt :) Mindig egy forrás v patak mellett voltunk, így mindig volt vizünk, tudtunk főzni meg meg inni is :) ÉS fejenként 4 liter vizet cipelni napközben :) Csodálatos érzés :) És esett az eső éjszaka :/ Ezen a napon Regécen vettünk kaját (mindig fel kellett hívni egy boltot, h rendelünk X kg kenyeret, mert ugye egy kis szar faluban mindig annyi kenyér van, amennyit a falusiak vesznek). Szóval itt megvettük a kaját, meg fagyiztunk is, aztán kettévált a csapat (14-en voltunk, és egy fiú nem jött el betegsége miatt) tündékre meg orkokra. Ork voltam :D és iszonyatosan jó csapat volt, mert a fiú vezetőnkkel voltam, meg Tiamo-val és egy csomó csupajófej sráccal :) Volt egy megbeszélt hely, ahol találkozni kellett, és ott volt a nagy összecsapás (számháború, persze h a tündék nyertek), aztán tovább mentünk messze-messze, ahol aludtunk :)
Kedd:
Aztán fiú-lány nap volt, ahol a fiúk túráztak egy nagy hegyen meg minden, söröztek meg ilyenek. Mi meg Telkibányán letelepedtünk a fűbe, kajáltunk, faygiztunk, a patakban fürödtünk és a HVCS.-k megbámultak nagyoon :)) Aztán felszálltunk egy buszra (vmi menetrendszerinti busszal mentünk vna, de jött fél órával korábban egy magánjárat ami pont Bózsvára ment, és elvittek minket ingyér :)), ami elvitt Bózsvára, és ott találkoztunk a fiúkkal. Visztont elkezdett esni az eső, esett egész estétől másnap délutánig.
Szerda:
Szóval Bózsváról mentünk Kishutára, ahol egy vendégház befogadott és a közeli kis réten egy esőház szerűség alatt elintéztünk a lelki napot (család volt a téma). Nem volt túl érdekes a dolog, de a célnak megfelelt. Volt ott az esőház mellett egy kisház is, ahol a fiúk aludtak.
Csütörtök:
Aztán maradtunk még egy napot, mert annyira nem akartunk tovább menni, amikor semmit nem csináltunk. Reggel amikor esett, sárfürdőt tartottunk. Délután métáztunk egyet meg fociztak ketten, mi Tiamoval métáztunk még egy kicsit, meg utána vacsiztunk és kint aludtunk az esőház alatt az egyik fiúval és tök sokáig beszélgettünk vele :)) Olyan fél 1ig :) A többiek meg a házban.
Péntek:
Amikor reggel felkeltünk, a vezetőket nem találtuk ott, szval gyorsan megkajáltunk, összepakoltunk mindent, elköszöntünk a vendégházas emberektől, és felszálltunk egy buszra, ami Sattarattaújhelyre (Sátoraljaújhely) ment (Pálházáig sétáltunk, mert ott volt buszmeg). És kaptunk magunk mellé egy 40 fős cigánycsordát. Ami azért volt érdekes, mert 6 évestől 18-ig minden volt, és nem beszéltek annyira csúnyán, de ilyen brutál perverz dolgokat mondogattak a kis 6 éves kislányok előtt, akik elég felvilágosultak lehetnek már... Szóval szép utunk volt. Amikor megérkeztünk, a vezetők egy padon ültek és sört iszogattak, amiből végül kaptunk :DD És ez az akadályversenyes nap volt, amit négyen szerveztünk (még egy lány és 2 fiú), szval elküldtek miket, h keressük meg a táborhelyet, meg nézzük meg az akadályverseny helyét. Elindultunk 4en, az útvonalszervező fiú és még a maradék 2. A többiek meg leültek egy bolt elé és megvártak. Mentünk fölfele a hegyre, és ahol a térkép már rég erdőt mutatott, ott bőven házak voltak még. Szval gondolhatjátok mennyire volt új az a térkép :) Aztán visszamentünk a vezetőkhöz, és kerestünk egy helyet, ahol letáborozhatunk. A lehető klegjobb hely volt ez, amit találtunk. Egy zsidó temető mellett :)) Megcsináltuk az akadályversenyt, ami azért volt jó, mert ilyen akadályok voltak h ent-nek kellett szerelmes levelet/verset/prózát írni (nagyon jók lettek:)), hangyát kellett enni, tüzet kellett gyújtani, fiúknak kellett hajatfonni lányoknak (volt aki tudott, nagy meglepetésünkre), meg sárból kellett orkot csinálni vagy a természet adta szép dolgokból stb. És az volt a jó, h élvezték is :)) Elég nehéz megcsinálni, h tényleg élvezzék, mert ugye teljesen más szervezőként és résztvevőként a dolog, de végül jól sült el :)) Este meg leléptek a vezetők, mert nem csinált senki semmit, aztán amikor visszajöttek 2 óra múlva, már megfőztem a borsófőzeléket, ami tök finom lett (még soha nem csináltam egyedül semmi normálisat, mindig csak sütit sütök), mert még a nőnemű vezetőnk is repetázott, aki amúgy nem szereti a borsót :)) Aztán hucipuci, eredményhirdetés, kimittud szerűség, és elvileg jött egy ember, aki adott nekünk egy üveg (2l) bort valamiért, amit aztán eliszogattunk és nagyon finom volt :)) Szóval szép volt az este :) Tök későn feküdtünk le, de 1 már biztos volt :)) Aztán
Szombat:
felkeltünk 6-kor, pakolás, vonat, 4 óra vonat, délben megérkezett, egyre hazaértem, megfürödtem (koszosabb voltam mint egy kisgyerek homokozás után), és nagyon jó tisztának lenni végre 1 hét után (tipikus regnumtábor)
Szóval nagyon jó volt, tényleg iszonyatosan jó volt, ez volt az egyik legjobb eddig (ez volt a 10.-ik táborom :D) :))
ÉLJ SZÍNESEN (mint mi)
Peace d'_'b
ui.: tök jó volt, h a fiúk-lányok keveredtek, nem úgy mint régen és annyira jó volt véégre, h nem külön fiú, külön lány bagázs volt, és ez vszeg annak köszönhető, hogy mi szerveztünk a tábort (útvonal, kaja, boltok, napok, táborhelyek, buszok, vonatok) és ott is fiúk-lányok vegyesen voltak :)) És péntek este mindenki írt mindenkinek, és annyira meglepődtem a fiúkon, mert tök normálisak, és nagyon jókat írtak, nem úgy mint régen :) (most így utólag tök rossz, mert úgy érzem h rosszakat írtam, pedig nem).
Kicsit növünk és kicsit önállósodunk, ami nagyon jó érzés :) És utólag mondták a vezetők h ha ők nincsenek ott, sokkal hatékonyabbak vagyunk és tudunk csapatban dolgozni :) Szóval büszkék ránk :) És ez azért is jó,mert tavaly ilyenkor a csapat széteséséről veszekedtünk a táborban, és ahhoz képest iszonyat sokat fejlődtünk és nagyon összeszoktunk :))
És mindig úgy van, h nagyon nem várom a regnum tábort, aztán hamarabb elmegy, mint bármi más a nyárból :)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése