Jóbarátok

Most el is kezdem egy sorozattal, a Jóbarátokkal. Tavaly nyáron kezdtem el nézni, olyan július vége felé, és befejeztem most jún. 14-én kisebb nagyobb megszakításokkal. 10 évig forgatták (1994-2004), szóval nem egy új és rövid valami, de nem érdemes kihagyni a kamaszkorból. Főleg ha a szüleidet akarod idegesíteni. Nálam bejött ;) A végén már kérdezgették, hogy mikor lesz vége, annyira elegük volt :)) De anyu ennek ellenére nézte velem egy ideig, de neki ez már fölösleges időtöltés, ezért hamar otthagyott mert sok dolga volt.

A történet 6 húszas éveiben járó fiatal életét mutatja be: Monica, a rendmániás, Phoebe, a masszőr, hippi, zeneszerző, Rachel, az apja kislánya, Ross, a stréber paleontológus, Chandler, az irodakukac, ám szerelemben nem jeleskedik, és Joey, a szexmániás színész/óriásbébi.
Van még pár, huzamosabb ideig meglévő szereplő is. Ott van Günter, a Central Perk kávézó pincére, Janice, Chandler barátnője, vagy éppen a lakás ablakán kinézve, a szembelévő házban lakó Csúnya Pucér Pasi, aki soha nem húzza be a függönyét, ezáltal egy kicsit az ő életébe is belekukkanthatunk. Az ő életüket követhetjük nyomon 10 évadon keresztül, egyenként 24 résszel. Szerelmek szövődnek, kapcsolatok mennek tönkre, érdekes, meglepő, vicces, ciki dolgok derülnek ki a sorozat folyamán szereplőinkről. Néha bediliznek, vagy éppen kiborulnak, de mindig ott vannak egymásnak. Segítenek, ha kell, szinte mint a testvérek. Ezek szerintem megszokottak egy amerikai vígjáték sorozatnál.


Nekem Rachel volt a kedvencem, azt nem tudom miért, de szimpi volt. Meg elég sok bonyodalma volt, elég sok mindenkivel. Ross-t is nagyon bírtam, ő egy elég szerencsétlen szereplő volt, mindig viccesnek találtam a szerencsétlenkedését. :)) Phoebe dalai meg egyszerűen elbűvöltek. Őszinték és rövidek voltak. Monica? Valaki idegbetegnek is kell lennie!! De legalább volt valaki, aki figyelt a rendre és volt versenyszelleme. Legtöbbször versenyzett valakivel, addig amíg nem győzött. Ha nem akadt versenytársa, akkor éppen magával.
Chandler pedig egy furcsa humorral megáldott valaki, akinek néha nem értékelik a poénjait. Joey pedig kicsit butuska, iszonyat sokat csajozik, azt se tudja, kivel feküdt már le. Ennek ellenére hatalmas szíve van. Mindenkinek hatalmas szíve van.
Ha szeretnél egy jót nevetni és egy hosszabb sorozatra vágysz, akkor ezt neked találták ki. ;)

ÉLJ SZÍNESEN (mint mi)
Peace d'_'b

P.S.: kiszámoltam, ha 240 részt veszünk 23 perces részekkel, akkor az 3,83 nap (=92 óra).

Megjegyzések