Ouran Koukou Host Club
Az Ouran középiskolába csak gazdag emberek járnak, így hát minden fényűző, hatalmas benne, és mivel a gazdag gimnazisták máshogy gondolkoznak, mint az átlagosak, így van néhány egészen furcsa jelenség az Ouran-ban. Ilyen a Suou Tamaki és Ootori Kyoya által alapított Host club is, aminek lényege, h a különböző (jól megválogatott) hím nemű emberkék bókolnak a női vendégeknek, mindig más jelmezekben (hol trópusi, hol vámpíros maskarákat húznak). És ha még az ötlet nem is annyira agyament, a megvalósítás már annál inkább, hiszen Tamaki-nál nagyobb bájgúnár kevés van a földön.

Haruhi SZEGÉNY. Ösztöndíjjal került be az Ouran-ba, és mást se csinál csak tanul és tanul, nem igazán érdekli a közösségi élet, meg a hasonlók, ráadásul a külsejével se törődik. Félárva és sosem volt egyszerű az élete. Egyik nap, amikor éppen a tanuláshoz keres megfelelő helyet, bemegy a harmadik zeneterembe, gondolván, az biztos üres lesz. Szerencsétlenségére az iskola Host club-ja fogadja, akik elmagyarázzák, h ő egy stréber közember (persze ezt teljes jóindulattal), de ők mindenkit kiszolgálnak, úgyh bár meglepő, h az új fiú meleg, de nyugodtan válasszon közülük.
Haruhi kócos, rövid hajával, ronda szemüvegével és lepukkant ruhájával, teljesen reménytelenül próbál menekülni a lerohanás elől, és végül lelök egy vázát... Ez a váza pedig 8 millió yent ért, amit Haruhi természetesen NEM tud kifizetni, hiszen még az egyenruhájára sincs pénze, így Tamaki kijelenti, le kell dolgoznia az adósságát, és mostantól ő lesz a Host club kutyája... Végül Haruhi eljut odáig, h ugyanaz lesz a "munkája", mint a többieknek, tehát neki is lányoknak kell bókolnia. És eddig minden rendben lenne, csakh Haruhi LÁNY és erre a Host club tagjai is rájönnek, a féleszű Tamaki kivételével, akit viszont hideg zuhanyként ér a felismerés némi idő elteltével....
Ahogy a shoujokban lenni szokott, itt is meg van az alap pár, Haruhi és Tamaki természetesen, de mivel a készítők mindent elárasztottak bishoujokkal, ezért van kibe beleszeretni...:) De komolyra fordítva a szót, a történet kissé epizódikus, bár a cselekmény halad, de mégis nagyon sok benne a kis történetecske, visszatekintés a múltba, amik nekem nagyon tetszettek, mivel nem unatkoztam rajtuk, és sokkal jobbak voltak, mintha egy szerelmes pár műdrámáját kellett volna 26 részen keresztül néznem. A szereplők múltját, személyiségét fokozatosan megismerjük az anime alatt, és bár kissé eltúlozza a hangsúlyokat a sorozat, mégis érezzük azért h nekik sem mindig fenékig tejfel az élet. A Host club tagjait minden giccs ellenére én szerettem, mivel azért önmagukat is parodizálták a szereplők, Tamaki például kifejezetten hülye és nyálas volt, míg mondjuk Kyoya sokkal inkább komoly és bunkó, így ők már alapjában véve fura párt alkottak. Az anime közben felbukkant néhány olyan karakter, akik nem fogtak meg különösebben, de kevés volt ezek közül, akik kifejezetten idegesítettek.
A karakterdesign-t én nagyon szerettem, nem tudom miért, de tetszettek a szereplők, pedig nem szoktam odalenni a nagyon nyálas dolgokért. A grafika tökéletesen rendben volt, 2006-os anime lévén, nem hiszem h többet várhatnánk ezen a téren, a rózsa tömegek és csillám rengetegek szépen illeszkedtek az anime hangulatához. A szinkronszínészek is nagyon jól lettek kiválasztva, semmi panasz nem lehet rájuk. A zene szintén nem volt rossz, stílusában illett az animéhez, az már csak az én személyes problémám, h nem igazán rajongok az ilyesmiért...x) Összességében pedig egy kifejezetten jó shoujo-t sikerült alkotnia a BONES-nak, aminek annak ellenére, h én nem vagyok a műfaj különösebb kedvelője, mégis sikerült beférkőznie a kedvenceim közé (a 20. helyen). Tehát azoknak is ajánlom, akiket nem köt le különösebben a műdráma és a szerelmi bánat, ugyanis a Ouran-ban természetesen ezekből is kapsz vmennyit, de engem jobban lekötött, h fulladoztam a nevetéstől.
Értékelés: 8.9
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése