Death Note
"L, TUDTAD, HOGY A KASZÁS ALMÁT ESZIK??"
Yagami Light egy zseni, a tanulmányi eredményei magasan az átlag fölött vannak, a sportokban szintén jó és a családja is tökéletes. Azonban pont ezért rettenetesen unatkozik az életében, így hát amikor talál egy Death Note feliratú füzetet, bár elsőre egy viccnek gondolja, de a füzet csábít és végül kipróbálja. Kiderül hogy működik. "Kinek a nevét e füzetbe írják, meghal..." - Ezt írja a "útmutató". Light azonban nem kezd el a saját hasznára dolgozni ezzel a hatalommal, hanem úgy tesz, ahogy lelkiismeretének és igazságérzetének is megfelel: elkezdi öldösni a bűnözőket. Gondosan megválogatja, hogy ki érdemli meg a halált, és aztán ítéletet hoz.
"Ez a halállista a kötelék Light, az ember és Ryuk, a halálisten közt." Nem sokára felbukkan a füzet eredeti tulajdonosa, aki Lighthoz hasonlóan, rettentően unta életét, így úgy gondolta, feldobja valamivel a napjait, és végül ledobta az emberek közé az ő saját füzetét. Light, mint e hatalom egyedüli használója, kénye-kedve szerint cselekedhet és hiába tűnik fel a rendőrségeknek a sok váratlan halál, valamint az érdekes üzenetek, amiket Light a kísérletezések során hagyat az áldozataival, nem tudnak mit tenni, hiszen nem találnak reális magyarázatot. Az igazságügy szerint rossz, amit a titkos sorozat gyilkos csinál, azonban tényleg ennyire fekete-fehér minden?? Az közvélemény szerint nem, ugyanis hamarosan akadnak követők is, akik Kira-nak nevezik az igazságtevőt.
"Kapj el, ha tudsz! Mire vársz?" L, a mesterdetektív már akkor is nyomoz Light után, amikor Light még nem is tud róla, így amikor hivatalosan is kijelenti ezt a tényt, tudja, nyugodtan provokálhatja Kira-t, ugyanis az nem tudja megölni, és ebben teljesen igaza van. A halállistával csak akkor lehet gyilkolni, ha az író ismeri az áldozat igazi nevét és az arcát, és mivel Light nem rendelkezik ezzel a tudással, tétlenül kell hallgatnia, ahogy L felfedi a titkait... És ezzel elkezdődik ádáz küzdelmük, két zseniális elme vár a másik hibájára, de mindketten tudják azt is, hogy bár a nagy része elméletben folyik, ez mégis egy élet-halál harc.
Light titokban öldös, de közben megjátsza magát a családja előtt, hiszen senkinek sem tűnhet fel a változás. Minden rendben is menne, csakhogy L folyamatosan szűkíti a kört és végül FBI ügynököket állít egy maréknyi gyanúsítottra, akik között Yagami Light neve is szerepel. Light nem bukhat le, ezért muszáj megölnie az ügynököt, de akkor már rögtön a többit is, és ekkor már ártatlan embereket öl... És a cél tényleg szentesíti az eszközt?? L pedig egyre érdekesebbnek találja eközben Kira-t, hiszen tudja, h egy zseni, de szemet szúr neki a rendőrfőnök fia is, akit történetesen Yagami Light-nak hívnak, és mivel remek a logikája, annak ellenére, hogy gyanúsított, beveszi a nyomozók közé . Eközben pedig, csak azért hogy bonyolítsa a helyzetet, megjelenik a Második Kira.
A DN egy, az alapművek közül, az ismerete kötelező, az anime alapműveltség teljes mértékben megköveteli a manga elolvasását, vagy az anime megnézését. Light és L zseniális karakterek, zseniális logikával megáldva és ebből következőleg végig izgalomban tartják az olvasót. A manga legnagyobb kérdése, hogy jó-e az amit Light csinál, és ezzel kapcsolatban a legvégén sincs állás foglalás, hiszen Light alapcélja egy bűnözés nélküli jövő megteremtése, és ez egy jó gondolat, csakhogy időközben kénytelen ártatlanokat is megölni, ami viszont mindig nyomot hagy a viselkedésén, lelkén. A karakterek nem fekete-fehérek, ahogy Light sem, az egész nap sütit zabáló, teljesen idiótán viselkedő L sem teljesen pozitív vagy negatív, és ez igaz később a Második Kirára, sőt még a halálistenekre is (Ryuk például állandóan almát eszik, és megjegyzéseket tesz, de nem megátalkodott, velejéig gonosz lény). Talán az egyetlen full pozitív szereplő a fiatal rendőr, Matsuda, meg talán Light apja. Lightnak vannak nagyon félelmetes megnyilvánulásai, például rendszeresen felfedi magát az utolsó pillanatban az áldozatainak, amikor azok már nem tehetnek semmit (és elég beteges, ahogy élvezi a halál előtti pánikot), valamint néha nagyon az őrületre hajaz egy-egy kirohanása, de közben a manga nagy részében szimpatikus,.
A rajzolásra nem lehet panasz, gyönyörű és lenyűgöző, a mangában nincsenek hatalmas, csillogó szemek, ennél sokkal reálisabb, Light az egyetlen karakter, aki igazán helyes, de ez szándékos. Összességében pedig egy minőségi munka a DN, aminek a magyar fordítása is elég jól sikerült, szóval minden anime/manga rajongónak kötelező. Az anime végig követi a mangát, és emiatt a második fele egyiknek sem tetszett úgy igazán, de a történet teljes lezárása miatt érdemes azt is megnézni, és még mindig sokkal jobb, mint egyes teljes művek. Minden szempontból kiérdemelte az "alapmű" jelzőt ez a manga, hiszen két megvilágításból is bemutat mindent, ítéletet pedig nem mond.
Értékelés: 9.8
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése