Black★Rock Shooter (2012)

Hogy miért ezt választottam most a kritikám tárgyául?? Mert erről az animéről azt olvastam h nem sikerült, rossz lett a kidolgozás stb. Én viszont annyiszor találkoztam a főszereplővel különböző képeken (mivel a karakter hamarabb létezett mint a sorozat, és csak azért lett anime, mert annyira népszerű volt), h úgy döntöttem, h ezt akkor is meg kell ismernem és belekezdtem, bár volt bennem némi tétovázás.

Első ránézésre egy teljesen átlagos világban járunk, ahol Kuroi Mato áll a történet középpontjában, aki egy életvidám, kissé szétszórt gimnazista. Legjobb barátnőjével, Koutari Yuu-val a kosárlabda klubhoz jelentkeznek és élvezik a gimnázium első évét, csakhogy Mato-nak szimpatikus lesz egyik új osztálytársa, Takanashi Yomi, aki egy csendes, magába forduló lány, viszont ugyanaz a kedvenc képeskönyve, mint Matonak. Főszereplőnk úgy dönt, h összebarátkozik Yomi-val, és ennek érdekében mindent meg is tesz, annak ellenére, h a lány próbálja elutasítani, és így végül Mato találkozik Izuriha Kagari-val, a tolószékes lánnyal, aki Yomi-t lelki terrorban tartja, és akinek a viselkedése leginkább egy pszichopatáéra hasonlít. Persze nem ez az egyetlen árnyék ami erre a kapcsolatra vetül, ugyanis ott van Mato régi barátsága Yuu-val, amiből Yomi-t gyakran akaratlanul, de kirekesztik....

Ezek persze átlagos problémák, azonban ennek az animének a világa nem mindennapi, ahogy az elsőre tűnik, hiszen itt létezik egy párhuzamos dimenzió, ahol ezek a problémák megfoghatóbbá válnak, ugyanis itt az embere lelke testet ölt, és fegyverekkel harcolnak egymás ellen, ahhoz mérten, h mi zajlik a valóságos énjük fejében... És talán ez a párhuzamos világ nincs is olyan távol mint ahogy elsőre tűnik, sőt talán még hatást is gyakorol a szereplőink életére...

Mato-val párhuzamosan él Black Rock Shooter, természetesen,  de Kagari-nak, Yuu-nak, és Yomi-nak is meg van az ottani énje, és mivel nem csak ők léteznek abban a dimenzióban, hanem például Irino Saya is, hamar kialakulnak mindkét világban a konfliktusok, amiket ez a sorozat igazán hátborzongatóan mutat be. Nem állítom, h hatalmas nehézségei vannak a szereplőknek, de a sorozat inkább a lelki fájdalmakra koncentrál, de azokat viszont meglepően félelmetes módon képes érzékeltetni, és ez volt az, ami miatt az anime nem ment a kukába. Az alapötlet kifejezetten jó volt, míg a kidolgozás kevésbé (bár messze nem volt olyan bukás mint a Guilty Crown), viszont a hangulata végig kitartott, és ezért el tudtam tekinteni attól, h a történetben lyukak maradta, és volt ellaposodás, sőt egy ponton eléggé éreztem, h a semmiből csináltak konfliktust a készítők, h folytatni tudják történetet.

A grafika nekem nagyon tetszett, bár a való világ volt, h indokolatlanul giccsesre sikerült, azonban a párhuzamos dimenzió sztem nagyon menő lett. Szépen átgondolva, mindenkinek a személyiségéhez, viselkedéséhez illő világot alkottak, és nekem itt volt az a pont, h igazán éreztem a fantáziát, ami ugyebár egy jó animéből nem hiányozhat. Az op-ed páros nekem nem tetszett különösebben, viszont képileg nincs velük probléma. A betétdalok illettek a hangulathoz, szóval azokkal is meg voltam elégedve. Összességében pedig, bár itt-ott sántított a sztori, volt ahol túl sok volt a műdráma, és a végére nem kaptunk igazi csattanót, de nekem tetszett ez a mű, sztem sokan túlságosan lehúzzák, egyszer simán nézhető, és nyilván nem történelmi darab, meg alap mű, de mégis elszórakoztat. :)

Értékelés: 7.2

ÉLJ SZÍNESEN!!

Kiyonori :0)