Baccano!

„Egy mesének sosem szabad, hogy vége legyen, Carol.”

Ma egy friss élményről fogok kritikát írni, ez pedig a Baccano!. Meg kell mondjam, nagyon rég volt, hogy valami ennyire lekötött. A rengeteg karakterrel, idősíkkal és durva jelenettel rendelkező Baccano!-ban folyik a vér, és mégse leszek rosszul tőle még én sem, az anti-horrorfan, ugyanis amikor már mindenki 30-szor meghalt, kissé komolyan vehetetlenné válik az elejétől kezdve furcsa sorozat. És mégis akkor mi benne a jó?? MINDEN, és értem ez alatt a karaktereket, a végkifejletet, a zenéket, a grafikát és a történetet is. Egyszerűen zseniális, mindenkinek kötelező, aki képes feldolgozni egy kicsit bonyolultabb történetvezetést.

1930 - Egy amerikai városban járunk, ahol fegyveres harcok zajlanak le a maffia hatalmak között. A Gandor fivérek vezette családot támadják a Runorata-k és még a Martillo-k is ott lábatlankodnak, a harmadik résztvevőként. Ez még teljesen átlagos, az olasz maffia uralta városokban mindig ilyesmi események vannak, csakhogy amikor 1931-ben Luck Gandor-t, az egyik vezetőt, hiába lővik szitává, ő mégis békésen kártyázgat testvéreivel, kiderül, hogy Luck halhatatlan, és erősen úgy tűnik, hogy Firo Prochainezo, a Martillo-k vezetője (és a Gandor fivérek barátja) is hasonlatos hozzá, de akkor mi történt 1930-ban??

1931 - A Flying Pussyfoot kifut a pályaudvarról. Rajta egy csomó fekete ruhás személy, akik hamar elkezdenek ellenszenvet táplálni a fehér ruhás szervezet felé. Czeslaw Meyer, a furcsa kisfiú szintén vonatra száll, és meg se kottyan neki néhány pisztolygolyó, amitől szétloccsan a feje. Jacuzzi Splot, a bőgőmasina, akinek arcán egy kereszt alakú sebhely van, tulajdonképen egy elég ütőképes bandának a vezére, és mit tesz Isten?? Véletlenül ő is arra jár kis csapatával és véletlenül pont New York-ba akar utazni, méghozzá vonattal. Mikor pedig a Sínek Réme-ként emlegetett legenda megelevenedik, elszabadul a pokol, mindenki mindenkire lő, és már senki sem tudja, hogy mi lesz a Flying Pussyfoot utasaival...

1932 - Eve Genoard keresi elveszett bátyját, Dallas-t. Évek óta kutat utána, de sehol sem találja, az információs iroda sem tud segíteni neki, és amikor kiderül, hogy valamiért a Runoraták is kerestetik, többé már nem is annyira biztos, hogy a kis Eve bátyja olyan jólelkű és kedves, mint ahogy azt a kislány gondolja.

1711 - Az Advena Avis nevű hajó a Csendes óceán hullámain siklik, a fedélzetén rejtélyes utasokkal. Maiza Avaro-t, a kis csapat vezetőjét 1930-ban Firo mellett láthatjuk viszont. Akkor viszont ő is egy a halhatatlanok közül. De ha több mint 200 éves, akkor ő volt az első?? Azt hogy Maiza kicsoda, ugyanúgy homály fedi, mint a többi utas személyazonosságát. Talán az Advena Avis a legtragikusabb szál a történetben, mert itt kezdődik minden...

Isaac Dian és Miria Harvent - A hibbant rablópáros az összekötője az egész kavalkádnak. A Isaac és Miria véletlenül belekeverednek a bandaháborúkba, amikor a maffiától akarnak lopni (kvázi mint egy jó cselekedettként gondolnak erre a tettre), felszállnak a Flying Pussyfoot-ra, mert vonat rablást terveznek és csak hab a tortán, hogy Eve-hez is betörnek véletlenül. A páros egyébként semmilyen következtetésre sem jut, pedig gyakorlatilag MINDEN fontosabb eseménynek szemtanúi a sok hülyeségük miatt. Ha főszereplőnek kéne neveznem valaki(ke)t, akkor biztosan ők lennének azok. És annak ellenére, hogy rengeteg borzalmas történést néznek végig, ugyanazzal a naiv idiotizmussal járkálnak és követnek el bűntényekkel 1930 és 1932 között.

A 4 legfontosabb történet szálat ezzel megismerte mindenki, és bár most még teljesen logikátlannak tűnik, de mégis minden mindennel összekapcsolódik, és végül egy olyan hálózat jön ki, amit elmagyarázni nem lehet, de ha némileg koncentrálva végig nézed az animét, megérted a miérteket. Az idősíkok közti folyamatos ugrálás megnehezíti bár a megértést, viszont fenntartja az érdeklődésedet 13 részig. A szereplőgárda szintén segít benne, mert bár nem kicsi, és nem túl reális, de a sok idióta között mindenki megtalálhatja a neki valót. Én személy szerint a Gandor fivérek és a Sínek Réme voltak a kedvenceim, annak ellenére hogy az utóbbi konkrétan egy pszichopata sorozatgyilkos volt, aki meg is kínozta némileg az áldozatait a halál előtt. Rajtuk kívül még Czes-t szerettem meg a sorozat alatt, mert őt nagyon sajnáltam.

A zene tökéletes, a hangulat végig ugyanolyan megfoghatatlan, jellegzetes marad. Engem teljesen magába szippantott a Baccano!. Az openingben voltak oly kedvesek a készítők, hogy kiírták a neveket és így könnyebb megjegyezni őket, én például az 5. rész körül már tudtam hogy ki-kicsoda. Az ending furcsa történet, ugyanis lassú, szép, kissé szomorkás zene, ami nehezen összeegyeztethető a vérengzéssel, de van egy hangulata, ahogy bejön a kis nyugis szám, miután harmincadszorra meghalt az összes szereplő. A grafika zseniális, aki látta a Drrr!!-t, az tudhatja, hogy miről beszélek, ugyanis nagyon hasonlít rá. A megfoghatatlan hangulat is kissé a Drrr!!-ra hajaz, bár messze nem ugyanaz. Szóval összességében egy szinte tökéletes animét kaptunk, amit egybe érdemes megnézni, és amit mindenkinek ajánlok, aki nem riad meg (egy kis) vértől. A Baccano! a szélsőséges karaktereivel, szép grafikájával és meglepő fordulataival egy valóságos csemege az anime fanoknak, és egyetlen olyan pontja van, ami miatt van akinél bukik, az pedig az elvontsága és a kissé szokatlan (de szerintem nagyon jó) történetvezetése.

Értékelés:10

ÉLJ SZÍNESEN!!

Kiyonori :0)