Asszem rájöttem...:)
Teljesen ki voltam bukva még tegnap is, az első három órámat azzal töltöttem, h próbáltam visszatartani a könnyeimet, szegény Rainbow pedig közben biztatott, meg próbált felvidítani, aztán 4 órában kezdtem jobban lenni egy picit és aztán már nem is volt rossz a nap, hogyha azt leszámítjuk, h Suo tanítás után egy órát sírt nekem, mert kiborította a töri tanára. Szóval a délutánom is értékelhetőre sikerült, viszont amikor ma reggel felkeltem szorított és fájt a torkom, a fejem, a szememet alig bírtam kinyitni, és 5-kor felébredtem... Pedig ENGEM semmi nem zavar az alvásban. Ha rosszul alszom, akkor beteg vagyok, ugyanis még szakadt bokaszalaggal is úgy alszom mint a bunda. :) Szóval már be kellett vennem gyógyszert és most itthon üldögélek, szóval ennek örömére úgy gondoltam, h elmondom nektek is, h az élet tulajdonképpen szép és minden problémán túl lehet lendülni. És ez most lehet h kissé szent fazékosan fog hangzani, de nekem van 3 nagy életelvem:
Persze a sorrend most csak véletlenszerű. Szóval én kissé ezek szerint élem az életem, mert például az első szabály szerint próbálom kikerülni a hülyéket, a másodikat kb folyton alkalmazom, a harmadikat pedig egy általános igazságnak tartom és tulajdonképpen most emiatt osztottam meg veletek mind a hármat, ugyanis ha az utolsóra gondolok, az nekem mindig segít. Nem tudom ki mennyire hisz az ilyesmiben, mert pl én is ismerek olyanokat, akik nem igazán (de Peace például nagyon), szóval én ugye a vizsgáim előtt írtam 20%-os hallásutánikat is, és az ugye egyértelmű bukás, és nekem sehogy se sikerültek, aztán végül már annyira elkeseredtem, h imádkoztam (nem rózsafüzért vagy ilyesmit, csak keresztet vetettem és kiöntöttem a szívem), és végül 4/5 kaptam... Szóval nekem ez az uccsó mentsváram volt... :)
ÉLJ SZÍNESEN!! (mert van vki, aki bármit teszel, ugyanúgy szeret)
Kiyonori :0)
- Az okos a saját hibájából tanul, a buta a sajátjából, a hülye meg semmiből (és én utálom a hülye embereket).
- Én nem feszegetem és megszegem a szabályokat, hanem kikerülöm őket (egyébként ezért tanulok jól, mert szabályokat kikerülni csak akkor lehet igazán jól, ha semmilyen irányból nem tud beléd kötni, sehogy sem tud visszavágni az illető, csak akkor, ha megszegi a szabályokat, és akkor én már jogosan panaszkodhatok).
- Nincsenek véletlenek, csak olyan események, aminek mi nem tudjuk az okát, csak Isten (és ő mindig jót akar).

ÉLJ SZÍNESEN!! (mert van vki, aki bármit teszel, ugyanúgy szeret)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése