Szilweszter

Szóval hát jöttem Kiyo-hoz és nagyon jól mulattunk. Mert a huga kapott egy csodálatos mágneses táblát, amire csodaszép dolgokat rajzolgattam. Ez Kiyoé lesz.
És hát unatkoztam, kitaláltam, mi lenne, ha a Pou-mból csinálnák P!nk Pou-t. Elég érdekesen sikerült, aztán a végén valami lepkés dolog jött ki az egészből :)
1. a kék
2. a narancs
3. a zöld

Aztán olyan 9-ig maradtunk fenn, és én fél 1-kor keltem. Aztán egy körül bementem Kiyo-hoz az ágyikójába, kicsit beszélgettünk szép és érdekes dolgokról, mint pl a hetes feladatai és egyebek, majd negyed egykor közöltem, hogy anyukája mondta h menjünk ebédelni. Szóval nagyon jó volt :DD
 Meg olyan 4 körül elkezdtünk filmet nézni. Először beraktuk az Éhezők viadalát, közbe néztünk Mágnás Miskát, aztán Gyűrűk Urát, amihez már olyan fáradtak voltunk, hogy bealudtunk, és a végén felkeltem, hogy vége és csönd van. Mivel én még nem láttam, meg kell néznem még egyszer!! Amit már nagyon várok :)) És holnap megyünk moziba. Megnézünk egy csodálatos filmet, aminek az a címe, hogy Thanks For Sharing (Vágyak szerelemesei). Biztos azért nézzük meg, mert P!nk is látható majd a vásznon :D
Nagyon vicces lesz :)
Na sok csók, remélem mindenkinek ilyen jól telt a szilvesztere, és mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk!!!
ÉLJ SZÍNESEN ;) (mint mi)
Peace d'_'b

Megjegyzések