D.Gray-man



Hogy miért pont erről írok?? Mert végre szerettem volna egy olyan mangáról írni, aminek CSAK pozitívumai vannak!! A történet távol áll a sablonostól, a szereplőgárda rohadt jó, és a gonoszok megtervezésével is töltött időt az író, nem csak néhány alap mangából/animéből kukázta össze...x)


A sztori a 19. sz.-ban játszódik, egy olyan világban, ahol egy Ezeréves gróf nevű lény tevékenykedik, és egyetlen célja az emberiség elpusztítása. Ehhez démonokat használ föl, akik a halott emberek szeretteik által visszahívott lelkéből készülnek, és minél több embert ölnek meg, annál erősebbek lesznek, vmint ennek megfelelően szintet is lépnek. Viszont a legnagyobb probléma az, h ezeket a szörnyeket csak Isten ajándékával, Innocenceszel (ártatlanság) lehet legyőzni. A világon meghatározott számú Innocence van és sajnos mindegyik csak és kizárólag egy emberrel kompatibilis, más nem használhatja. Ezeket a kompatibilis hordozókat a Fekete Rend nevű szervezet összegyűjti, majd ördögűzővé képzi ki őket a Rend egyik tábornoka (összesen 5 van), aztán pedig küldetésekre küldik őket. Azok az emberek akik nem hordozók, beállhatnak fürkésznek a rendhez, és segíthetik különböző módon az ördögűzőket.


A főszereplőnk, Allen Walker egy innocenceszel a bal karjában született, ezért szülei eldobták, és miután nevelőapja meghalt, elkeseredésében démont csinált belőle, azonban a karjában lévő innocence megmentette az életét. Ezután veszi magához a fiút a Fekete Rend egyik tábornoka (talán a legerősebb), aki nem bánik túl kedvesen a kis Allennel, de mindenesetre kiképzi a naiv, őszinte fiút és végül útnak indítja a Rend felé. Allen meg is érkezik és miután egy Kanda Yuu nevű ördögűző megpróbálja megölni, végre sikerül megszereznie az egyenruhát. Persze, ez így nem hangzik túl drámaian, de nem sokáig boldog a mangánk, hiszen innentől kezdve elég gyakorivá válnak a halál esetek. Rengetegen meghalnak, és hamar rá kell ébrednie Allennek és a barátainak is, h nem tudnak mindenkit megvédeni, még akkor sem, ha minden megpróbálnak ennek érdekében. És nem csak a szimpla emberek, de az ördögűzők is hullanak, és sajnos a Rend központja sem feltétlenül pozitív. A szereplők többségének pedig van vmilyen rossz tapasztalata az elméletileg full pozitív szervezettel kapcsolatban...

Például Lenalee Lee-t akarata ellenére szakították el családjától, mert már kiskorában kiderült, h kompatibilis. Kanda  pedig mindennél jobban gyűlöli a Rendet, de az okát nem akarom lelőni, mert akkor már semmi sem maradna. Ami a szereplőgárdát illeti, zseniális. Erre nincs jobb szó. Mindenféle emberke van, és nem szokásos sablonokat láthatjuk. Allen egy értelmes főszereplő, aki nem folyton az általános sablon szövegeket nyomja ezerrel, hanem rendes megmozdulásai vannak. Például az akumák lelkét ő megmenteni akarja, nem pedig legyőzni, és sokszor hangoztatja, h ő az emberekért és a démonokért is harcol. A shounenekhez hűen itt is szuper sok sérüléstől hal csak meg agy szereplő, de még így is reálisabb mint mondjuk egy Bleach.

A hangulat szürkés, általában komor és szomorkás. A rajzolás szintén ehhez igazodik, bár a manga folyamán sokat fejlődött a mangaka, és elég sokféle stílust kipróbált már, ezért a szereplők folyton változnak egy kicsit. A gonoszok meglepően sokszínűek, és a legtöbb vicces, és sokan nagyon jó arcok. Ezért volt az, h drukkoltam, h ne haljanak meg, és gyakran örültem, h végre felbukkannak. Mondjuk ezeket a jellemzőket nem az akumákra értettem, hanem a Noé családra, ami 14 olyan emberből áll, akikben Noé génjei vhogy dominálnak, vagy nem is tudom, h hogy mondjam, de a lényeg, h kapnak vmi szuper képességet, akkortól kezdve, h előjön belőlük a Noé, szinte hallhatatlanok, legyőzhetetlenek és örök életűek lesznek. Persze náluk is vannak bonyodalmak, hiszen a 14. elárulta az Ezeréves Grófot, és bár mindenki azt hiszi, h meghalt, Allen vmilyen okból rendelkezik néhány képességével...

Az egyetlen negatívum, amit mégiscsak fel tudok hozni, az az, h bár a rajzolás gyönyörű, de nem mindig lehet érteni a különböző harc jeleneteknél, h mi, mikor, hogyan, milyen sorrendben történik. De itt ki is merül a negatív kritika, ugyanis ezen kívül minden a helyén van. ^^


 Szóval mindenkinek ajánlom, és sztem mindenképpen megéri beleolvasni, mert nagyon jó, és nekem például ez a kedvenc mangám, pedig már jó sok más dolgot is olvastam, de ez mindent visz.
Értékelés: 10 (Természetesen)
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)

Megjegyzések