"Te vered otthon a gépet??"
Múlt hét szerdán Holdacska is volt fotón, ugyanis szünet előtt volt rajza, de mivel az két hetente van, aznap nem volt neki. És Szili (a tanár, aki elméletileg egy nagyon kegyetlen tesitanár), annak ellenére, h eredetileg megtelt a fotó, ilyenkor mindig megengedi, h beüljön. Na, de Holdacska úgy kezdte, h elkésett, majd rossz helyre jelentkezett be, ráadásul amikor szóltam neki, h nem oda kell, akkor odafordult Szilihez és megkérdezte, h "Én a sajátomba jelentkeztem be, az is jó, ugye??" x) Szili meg persze nem volt túl boldog... Ezek után egész fotón teljesen mát csináltunk, mint amit kellett volna. Én mangaoldalt szerkesztettem, Holdacska pedig netezett, és minden olyan programot megnyitott, aminek az ikonja tetszett neki, majd pedig 20-kor kitalálta, h megnyitja a PhotoShop progit (GIMP 2), amit már a legelejétől használnia kellett volna... És ez már csak azzal lett jobb, h nem is tudta, h az újfajta gépen hogy hívják a programot, és amikor ezen nyafogott és én megmondtam neki, akkor rám nézett: "Te tudod, h hogy hívják??" És kész, nálam teljesen elszakadt a cérna és szakadtam.
De ezután kb. 40-ig nem történt semmi, viszont amikor fel kellett állni elköszönni, akkor én éppen egy hatalmasat haraptam a szendvicsemből, mert nem tűnt fel, h még nem engedett el minket Szili, de ez szerencsére neki nem tűnt fel, mert eközben Holdacska, mint vmi idegbeteg elkezdte VERNI a klaviatúrát. Szili pedig egy pillanatra lefagyott, majd közölte, h óra után beszélni akar velünk... Ez pedig csak azért volt meglepő, mert Szili a legflegmább, legtürelmesebb ember, akit ismerek, és mi még őt is kikészítettük, úgyh nem kicsit utálhatja a 8. évfolyamot, ugyanis én vagyok az egyetlen, aki eddig egy óráját sem lógta el, de én is mindig elkések, Hols... pedig hivatalosan nincs is ott, és így is ő a leghangosabb...x) Szóval odahívott minket, és Holdacskához fordult:
- Van otthon gépetek?? - Erre Hold... olyan röhögőgörcsöt kapott, h én válaszoltam helyette (szintén röhögve):
- Van, de folyton el van romolva... - Erre Szili képe megnyúlt (már amennyire lehetséges, egy olyan embernél, akinek az érzelmeiről a tekintete, esetleg a hangjának erőssége utal...x) és újra Holdacskára nézett:
- TE VERED OTTHON A GÉPET??
És ezzel mindennek vége lett, ugyanis innentől kezdve még állni se bírtunk a röhögéstől, nemhogy beszélni!! Úgyhogy elengedett egy "Legközelebb viselkedjetek!!" mondattal, mi meg lebotorkáltunk a lépcsőn. Egyszóval kb. egy óra alatt annyit röhögtem, amennyit átlagosan 4 nap alatt...:))
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)

Megjegyzések
Megjegyzés küldése