Byousoku 5 Centimeter

Nehéz olyan animéről írni, aminek a végén percekig könnybe lábadó szemmel bámultam a stáblistát és egyszerűen képtelen voltam megszólalni. Pedig pontosan ez történt velem. A Byousoku 5 Centimeter semmi meglepőt nem ígér -és be is tartja a szavát. Amit kapunk, az nem egy lagymatag romantikus vígjáték a felnőttéválásról, hanem sokkal inkább egy történet a gyönyörű és mégis oly fájdalmas valóságról.
A film történetileg három epizódra osztható, melyek külön-külön is megállnák a helyüket, de együtt igazán maradandót alkotnak. A főszereplő Takaki, egy jólelkű, kedves fiú. Családjával elköltöznek így maga mögött kell hagynia legjobb barátját, Akarit. A közéjük emelkedő távolság áthatolhatatlannak tűnik, ők mégis próbálkoznak, mígnem idővel a gyerekek barátságából kialakul az első igazi szerelem. Ami ezután jön, azt mindenkinek magának kell látnia.
A film látványvilága ugyanis mindennapi. Sőt! Lélegzetelállító.


Szívszorító volt látni, ahogy eltűnik a gyermekkor ártatlan vidámsága és a való világ arcon csapja a szereplőket -és minket. Mert nem tündérmesében élünk. A környezetünk megvan hozzá, csak egy kicsit több figyelemmel már könnyen észrevehetjük. Azt, hogy mivel töltjük meg ezt a gyönyörű, de mégis üres világot az tőlünk függ. Mi hozzuk meg a döntéseinket, de amikor valamit magunk mögött hagyunk, számolnunk kell az utána keletkező űrrel. Ezt az űrt később újabb, esetleg jobb dolgok is be fogják tölteni, de idő kell hozzá. A sebek mind begyógyulnak, de várni kell. Addig viszont megmarad a fájdalom, ami tanít, erősít és gazdagabbá tesz.
10/9,5 -csak mert volt egy-két pillanat, amikor nem tudtam azonosulni a történettel.


ÉLJ SZÍNESEN!!!
Suomi
Régen láttam már, így nem emlékszem rá egészen tisztán. Nagyon tetszett, amit a felnőtté válásról és annak nehézségeiről írtál. Szépen fogalmazol, rákésztettél arra, hogy újra megnézzem, de előtte még befejezem az Air-t :)
VálaszTörlésköszi szépen :) az airre még nm sikerült rávennem magam, nm vagyok benne biztos, h rá tudnék hangolódni :)
VálaszTörlés