Újra suli = csínytevések sokasága

Ma van némi mesélni valóm!! Eddig törin mindig úgy ültünk, ahogy akartunk, mert 1szer úgy ültünk be, ahogy akartunk, és azt mondtuk, hogy ültetés volt és azóta is így ülünk. Mármint ültünk, mert tegnap ültetés volt és törin is változtattunk, de sajnos túl feltűnő lett. :( A tanár megjegyezte a hülye o.f.-mnek, hogy nem teljesen jó a dolog és erre kiderült minden!! Az o.f.-mmel azóta nem találkoztunk, és csak a táblára írta a dolgokat, szóval holnap jöhet a fejmosás. De azért jó volt a töri tanárt fél évig felültetni, de mostanra már biztos elege van belőlünk. XD Holnap még előttünk áll egy jó kis szivatás az o.f.-m részéről, ha csak el nem felejti (amilyen hülye). Például az őszi szünetig folyton, már tavaly éveleje óta loptuk a Boleróját (italpor) és nem tünt fel neki, és az osztály sütijét is féléven keresztül zabáltuk, délutánonként és nem is hiányolta, pedig mindig az összeset megettük. Illetve néha csodálkozott a Bolero hiányon, mert úgy emlékezett, hogy hagyott a tanári asztalban, de mi mindig elmondtuk, hogy múlt o.f. órán elfogyott.^^Egyszóval nem egy gyors felfogású valaki!! Remélem nagyobb bajba nem keveredünk!! ;-)
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori :0)

Megjegyzések