
A suliban minden évben a Luca naphoz legközelebb eső pénteken megrendezik a Luca napi vásárt. Ilyenkor a diákok különböző kacatokat, olyan tárgyakat amikre nincs szükségük, ételek, italokat hoznak Ezeket aztán osztályonként árusítják. Mindig ment a versengés, hogy ki tud több pénzt szerezni, mert osztálypénzbe ment. Általában még a gimnazisták közül is voltak néhányan(8+4 osztályos suliba járok). De 2 évvel ezelőtt új igazgatót kaptunk aki (ZOMBIE-t idézem) "egy nagy kopasz f*sz". Ő találta ki, hogy az "iskola közös céljára" menjen a pénz. Pl.: tavaly udvar felújításra költöttük és az udvar mindenki szerint egy nagy kaki lett. Idén is ez volt (a közös célt nem is tudjuk), de mi pl. 10.000 Ft-ot gyűjtöttünk, (úgy, hogy az alsós gyerekek csak 500 Ft-ot hozhatnak) és semmit nem kaptunk belőle. A gimiből már senki nem volt ott, lehet, hogy a gimiben nem is hirdették meg. Ja, és eddig mindig 5 óráig volt ma viszont már 4-kor vége volt, az ok még ismeretlen, mert a felsőben mindenki úgy tudta, hogy 5-ig lesz mint mindig (volt aki 4-re hozta az eladandó muffinokat és a hajunkra kenhettük, mert már nem lehetett eladni). És a kajákat a közösbe kellett adni és vadidegen szülők adták el a miénket is! Egyszóval mindent elszúrtak amit csak lehetett! Azon se csodálkoznék ha jövőre senki nem menne el a vásárra! Szóval ennyit arról az eseményről amit alsósként az évben a legjobban vártam!
ÉLJ SZÍNESEN!!
Kiyonori
Megjegyzések
Megjegyzés küldése